| Au jour fixé, l'appartement du comte Ulric de Rouvres était préparé. Ulric y donna rendez-vous pour le soir même à trois des plus célèbres médecins de Paris. Puis il courut chercher Rosette.
Elle venait de mourir depuis une heure. Ulric revint à son nouveau logement, où il trouva son ancien ami Tristan, qu'il avait fait appeler, et qui l'attendait avec les trois médecins.
—Vous pouvez vous retirer, messieurs, dit Ulric à ceux-ci. La personne pour laquelle je désirais vous consulter n'existe plus.
Tristan, resté seul avec le comte Ulric, n'essaya pas de calmer sa douleur, mais il s'y associa fraternellement. Ce fut lui qui dirigea les splendides obsèques qu'on fit à Rosette, au grand étonnement de tout l'hôpital. Il racheta les objets que la jeune fille avait emportés avec elle, et qui, après sa mort, étaient devenus la propriété de l'administration. Parmi ces objets se trouvait la petite robe bleue, la seule qui restât à la pauvre défunte. Par ses soins aussi, l'ancien mobilier d'Ulric, quand il demeurait avec Rosette, fut transporté dans une pièce de son nouvel appartement.
Ce fut peu de jours après qu'Ulric, décidé à mourir, partait pour l'Angleterre.
Tels étaient les antécédents de ce personnage au moment où il entrait dans les salons du café de Foy.
L'arrivée d'Ulric causa un grand mouvement dans l'assemblée. Les hommes se levèrent et lui adressèrent le salut courtois des gens du monde. Quant aux femmes, elles tinrent effrontément pendant cinq minutes le comte de Rouvres presque embarrassé sous la batterie de leurs regards, curieux jusqu'à l'indiscrétion.
—Allons, mon cher trépassé, dit Tristan en faisant asseoir Ulric à la place qui lui avait été réservée auprès de Fanny, signalez par un toast votre rentrée dans le monde des vivants. Madame, ajouta Tristan en désignant Fanny, immobile sous son masque, madame vous fera raison. Et vous, dit-il tout bas à l'oreille de la jeune femme, n'oubliez pas ce que je vous ai recommandé.
Ulric prit un grand verre rempli jusqu'au bord et s'écria:
—Je bois....
—N'oubliez pas que les toasts politiques sont interdits, lui cria Tristan.
—Je bois à la Mort, dit Ulric en portant le verre à ses lèvres, après avoir salué sa voisine masquée.
—Et moi, répondit Fanny en buvant à son tour... je bois à la jeunesse, à l'amour. Et comme un éclair qui déchire un nuage, un sourire de flamme s'alluma sous son masque de velours. | A megbeszélt napra Ulric de Rouvres gróf lakása készen állt. Még aznap estére Ulric találkozóra hívta Párizs három egyik legnevesebb orvosát. Ezután Rosette-hez sietett. Egy órája, hogy meghalt. Ulric visszament új lakásába, ahol régi barátját, Tristan-t találta, akit szintén hivatott, s aki a három orvossal együtt várt rá. - Távozhatnak, uraim - mondja nekik Ulric. - A személy, aki ügyében beszélni szerettem volna Önökkel, már nem létezik. Tristan, egyedül maradva Ulric gróffal, nem próbálta meg enyhíteni annak fájdalmát, de barátian együttérzett vele. Ő volt az, aki a Rosette számára rendezett káprázatos temetést levezényelte, az egész kórház nagy csodálatára. Megvásárolta azokat a tárgyakat, melyeket a fiatal lány magával vitt, és amelyek halála után állami tulajdonba kerültek. Ezen tárgyak között volt a kék ruhácska, az egyetlen mely megmaradt szegény elhunytnak. S ugyanúgy Tristan gondoskodott arról, hogy Ulric régi bútora, azokból az időkből, mikor Rosette-el élt, az új lakás egyik helyiségébe kerüljön. Nem sok napba telt, hogy Ulric, eldöntvén, hogy meghal, Angliába utazott. Ezek voltak hát e személy életének előzményei, a pillanatban, hogy belépett a Foy kávéház szalonjaiba. Ulric érkezése nagy port kavart a társaságban. A férfiak felálltak helyükről, és világian udvarias köszöntéssel fogadták. Ami a nőket illeti, ők öt percen keresztül pimaszul bámulták Rouvres grófját, aki kíváncsi, már-már indiszkrét tekintetük ostromja alatt majdnem zavarba jött. - Gyerünk, én kedves elhunytam, - mondja Tristan, s leülteti Ulric-et a Fanny mellé előre lefoglalt helyére - egy köszöntő keretében jelentse be visszatérését az élők világába. A kisasszony, - folytatja Tristan Fanny-ra utalva, aki álarca mögött teljesen mozdulatlan volt - majd a kisasszony egyetért Önnel. - És Ön pedig - súgja a fiatalasszony fülébe, - ne felejtse el, amit javasoltam Önnek. Ulric megfog egy nagy, csordultig teli poharat és elkiáltja magát: - Iszom... - Ne felejtse el, hogy a politikai tartalmú köszöntők tiltottak - kiáltja neki Tristan. - Iszom a Halálra - mondja Ulric, s álarcot viselő asztalszomszédát köszöntve, a poharat ajkaihoz emeli. - És én - válaszolja Fanny, miközben ő is inni készül - Én a fiatalságra és a szerelemre iszom. És miképp egy villám, mely széthasítja a felhőt, egy szenvedélyes mosoly gyúlott fel velúr álarca mögött. |